Tompa

Tompa Mihály: A madár, fiaihoz

Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő...
Fiaim, csak énekeljetek!

Zivatar volt;─ feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad;
S ti hallgattok? elkészültök innen,
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek....
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirul.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek!
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!

A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek:
Itt hagynátok, idegent cserélve...?
Fiaim, csak énekeljetek!

Orosz vers ♥

Konsztantyin Mihajlovics Szimonov - Várj reám

Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!

Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell…
Ha lemondtak rólam már fiam és anyám,
S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!

Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rámnevet: szerencsés legény!
Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki nem tudott.

Életrajza
A II. világháborúban (vagy ahogy az akkori szovjetek/mai oroszok nevezik: a Nagy Honvédő Háborúban) haditudósítóként vett részt, és szembesült a harcok borzalmaival. Ez élete meghatározó élménye lett, későbbi műveit szinte kivétel nélkül ez ihlette.

Katyusa 2

Magyar

Katyusa

Lenn, a lenn a, lenn Volga mentén
élt egy kislány Katyusa a neve.
Kinn a fronton harcol a szerelme,
érte könnyes mind a két szeme.

Alma érik, virágzik a rózsa,
Fújja, fújja a májusi szél.
Kertben sétál drága kis Katyusa,
Ő a legszebb, legszebb rózsaszál.

Szállj madárka gyorsabban a szélnél,
messze van még az orosz határ.
Mondd meg annak a büszke katonának,
szép Katyusa mindig hazavár.

Tegnap este érkezett a posta,
hogy meghalt a büszke katona.
Szép Katyusa a sírjára borulva
énekelte ezt a régi dalt.

Lenn, a lenn a, lenn Volga mentén
élt egy kislány Katyusa a neve.
Kinn a fronton harcol a szerelme,
érte könnyes mind a két szeme.

Magyar fonetikus átirat

Katyúsa

Raszcvetali jablonyi i grusi,
Paplili tumani nad rekoj;
Vihogyila na bereg Katyusa,
Na viszokij bereg, na krutoj.

Vihogyila, pesznyu zavagyila
Pra sztyepnogo, szizogo orla,
Pra tago, kotorogo ljubila,
Pra tago, csji piszma beregla.

Oj, ti pesznya, peszenka gyevicsja,
Ti letyi za jasznim szolncjem vszled,
I bajcu na dalnyem pagranyicsje
Ot Katyusi peredaj privet.

Puszty on vszpomnyit gyevusku prosztuju,
Puszty uszlisit, kak ona pajot,
Puszty on zemlju berezsot rodnuju,
A ljubov Katjusa szberezsjot.

Raszcvetali jablonyi i grusi.
Paplili tumani nad rekoj;
Vihogyila na bereg Katyusa,
Na viszokij bereg, na krutoj.

Angol

Katyusha

Apple trees and pears were in blossom
On the river hung the morning mist
Young Katyusha stepped up on the high bank,
Of the river steep bank in the mist.

On the bank Katyusha started singing
Of a proud grey eagle of the steppe,
Of the one Katyusha loved so deeply,
Of the one whose letters she has kept

Oh, you song, you bright song of a maiden
Fly you by the sun, fly like a bird
To the soldier on faraway border
From Katyusha bring a greeting word.

Let him think of simple native maiden,
Let him hear Katyusha's clear song
He will guard the land of dear homeland
And their love Katyusha will keep strong.

Apple trees and pears were in blossom
On the river hung the morning mist
Young Katyusha stepped up on the high bank,
Of the river steep bank in the mist

Katyusa

Ez bizony nem népdal. Bár a szöveg árulkodó, a dallam - még ha csak a laikus számára is - teljesen autentikusan népinek hat. Ezt a dallamot Matvej Iszaakovics Blanternak, a szöveget Mihail Vasziljevics Iszakovszkijnak köszönhetjük. A már ismerős oroszos búval átitatott dal először 1938 november 27-én csendült fel a Szövetségek Házának Oszlopcsarnokában, Valentyina Batyiscseva előadásában, Viktor Knusevickij zenekarának kíséretében. Vissza is tapsolták, háromszor.

Lévén a dal magyar szövege nem fedi tökéletesen az eredetit, tükörfordítás:

Virágoztak az alma- és körtefák,
Köd úszott a folyó felett,
S Katyusa jött ki a partra,
A magas, meredek partra.

Kijött, s közben énekelt
A szürke pusztai sasról.
Arról, akit szeretett,
Arról, akinek leveleit őrizte.

Jaj, te dal, te leánydal,
Repülj a ragyogó nap után,
És a harcosnak a messzi határnál
Add át Katyusa üdvözletét.

Hadd emlékezzen vissza az egyszerű lányra,
Hadd hallja meg, ahogy énekel,
Őrizze hazája földjét,
A szerelmet pedig megőrzi Katyusa.

Virágoztak az alma- és körtefák,
Köd úszott a folyó felett,
S Katyusa jött ki a partra,
A magas, meredek partra.

Szelíd motorosok

Ez a film, pedig még tervben van:

Wyatt és Billy egy jól sikerült drogüzlet után motorra szállnak és nekiindulnak Amerikának. Különösebb cél nélkül tartanak Los Angelesből New Orleans felé. A két "vadnak született" hippit sehol sem fogadják kitörő örömmel, egy kisvárosban börtönbe is kerülnek. Itt megismerkednek a helyi társaságból úgyszintén kilógó alkoholista ügyvéddel. Kiszabadulásuk után George is velük tart.Dennis Hopper road movie-ja évtizedek óta kultuszfilm. Tandarab és kötelező látvány. A temetőjelenet pszichedelikus montázsa Antonioni Zabriskie Pointjának vonatkozó képsorával egyetemben az ellenkultúra egyik emblémája lett. 1969-ben így nézett ki az amerikai álom a leálló sávból.

Szerelmem? MOTOR!

Ha nem ülhetek nagyon gyorsan motorra, nemtudom mi lesz velem! Tegnap 2 motoros filmet is megnéztem, csak hogy enyhítsek az elvonáson....

Faterok motoron
A középkorú baráti társaság tagjai torkig vannak a munkájukkal, és azzal, hogy éjt nappallá téve családfői kötelességüket kell ellátniuk. Doug, Woody, Bobby és Dudley elhatározza, hogy nekivágnak az országútnak, keresztülmotorozzák Amerikát. Az út során rádöbbennek, hogy az utazás sokkal többet tartogat számukra, mint amit remélni mertek. Ugyanakkor kihívást is jelent, minden szerencséjükre és találékonyságukra szükségük lesz, amikor egy motoros bandával is összeakaszkodnak. Doug és társai azonban nem hagyják eltántorítani magukat.

 

Hell ride - Pokoljárás

Pistolero (Larry Bishop), a Victors motoros banda feje nehézsúlyú társai, Gent (Michael Madsen) és Comanche (Eric Balfour) kíséretében felkerekedik, hogy megbosszulja a bandatagok halálát és leszámoljon a rivális banda, a 666-osok főnökeivel. Ám gyűlnek a zendülés sötét fellegei a horizonton, amikor saját csapatában megkérdőjelezik elkötelezettségét, majd még szövevényesebbé válik a történet, amikor egy váratlan fordulattal feltámad néhány szellem Pistolero múltjából.
A Hell ride - Pokoljárás Sergio Leone spagetti westernjeit turbózza fel tesztoszterontól túlfűtött motoros akciókkal. Szex, erőszak, macsók minden mennyiségben - a grindhouse szerelmesei bőven kapnak muníciót mindabból, amit a hatvanas évek B-filmjeiben imádtak. Az író - rendező Larry Bishop filmje csavaros, többrétegű történet bosszúról, hűségről, és a testvériségről.

Motor ♥

Az ambíció egy álom, amit egy V8-as motor hajt.

Hümm....

Bocsánat, hogy élek. Többet nem fordul elő!

szerele(M)éreg

Azt hinnéd, kedves, önzetlen, hogy ő csak jót akar mindenkinek, de aztán megérint. Szerelemmel érint meg, ami éget, mint a tűz, azt mondod, milyen forró, mennyire szép, el vagy varázsolva, de az nem varázs, méreg!

Szív/telenség/

Nincs a szívemnek semmi baja! Éppen olyan, mint én. Néha bolondul elharapódzik benne a pánik, megbokrosodik tehetetlenségében, hányja- dobálja magát, aztán belefárad félelmébe, lehiggad, mint a földönfutó, ha körülnéz és látja, hogy senki se hajt a nyomában.

 

Rómeó vérzik

Azt hiszem fáj, de mégis mosolygok
Arcomra ráfagyott dolgok
Jelzik, hogy nincs minden rendben
Minden amit tőled kértem
Ágyamban kihült testem
Képedet a falra festem
Szavakkal ha írni tudnék
Velükegyütt ugyanúgy égnék
Szét, ahogy parázs a tűzben
Izzik itt bent a fejemben
Álmom ha másról szólna
Mindened enyém volna.
Sötétebb lett az ég igen
A fű sem olyan zöld , mint rég
Te sem fordulsz már felém
Bárkitől kéred is számon
Minden este ugyanaz az álom
Ugyanaz talán vagy szürkébb.

Valohol még fáj, de túlteszem magam
Ugysem hallod már meg a szavam
Testemből kihal az élet
Van még erőm, de azért még félek
Félek, hogy nem lesz több idő
Vihar előtt nem lesz jégeső
Elhúzok, mint felhő az égen
Földbe tiporva végig nézem.
Sötétebb lett az ég igen
A fű sem olyan zöld , mint rég
Te sem fordulsz már felém
Bárkitől kéred is számon
Minden este ugyanaz az álom
Ugyanaz talán vagy szürkébb.

Ahogy parázs a tűzben
Izzik itt bent a fejemben
Álmom, ha másról szólna
Mindened enyém volna
Sötétebb lett az ég igen
A fű sem olyan zöld , mint rég
Te sem fordulsz már felém
Bárkitől kéred is számon
Minden este ugyanaz az álom
Ugyanaz talán vagy szürkébb.
Sötétebb lett az ég igen
A fű sem olyan zöld , mint rég
Te sem fordulsz már felém
Bárkitől kéred is számon
Én adtam oda az álmom
Én adtam, hogy elvegyék.
Sötétebb lett az ég igen
A fű sem olyan zöld , mint rég
Te sem fordulsz már felém
Bárkitől kéred is számon
Minden este ugyanaz az álom
Ugyanaz talán vagy szürkébb. 

http://www.youtube.com/watch?v=cX5D1ssAFFQ

Feminista megnyilvánulás :D

Minden férfi egyforma! Csak az arcuk más, hogy ne keverjük össze őket!

Újabb Ő

 Van, hogy különösebb ok nélkül cselekedsz. Van, hogy jól megfontolt döntést hozol. Van az is, mikor egyszer csak betelik a pohár, már nem birod tartani, és a padlóra ejted. Azthiszem, ez ilyen volt. Hiába ittad ki a poharat, mindíg megtelt vízzel. Sosem száradt ki egészen, valamennyire mindíg nedves maradt. Nedves helyen pedig nem tudsz tűzre gyújtani. Melegséget, szeretetet árasztó tűzre. Vagy vízbe fúlsz, vagy halálra fagysz. Ma 3 ismerőstől is elbúcsúztam. Az egyik a szobámban lakó egér, megmérgeztem. A másik Ő. 14 év alatt 1 apát, és egy Őt vesztettem el. Tényleg ennyire nem vagyok jó? A 3. -és egyben leglényegesebb- talán az érzelem volt. Azthiszem igaz a mondás, hogy bizonyos helyzetek után, egyszerűen csak kővé válik a szíved. Ahogy az  Ossian is megírta „Acél szív, újra dobog már, acél szív, soha meg nem áll!“ Érzelemmentesen és faarcal dobtam ki az egyetlen dolgot amit Ő itthagyott. Vagy ittfelejtett. Vagy itt akarta hagyni. Vagy nem érdekelte Őt. Keresztrejtvény. Szépen, a pólóm ujjába tűrve, hogy senki még csak meg se lássa mire keśzülök. Szemét. Ennyi volt, nincs tovább! Életem egy újabb szakasza lezárult. Hogy hiányozni-e fog? Nemtudom. Van-e újabb „pótapa vagy valami olyasmi“ jelölt? Nemtudom. Kell-e egyáltalán pót bárki is? Nem-tu-dom! Feminista érzéseimet egyengetem, furcsa mód érzések nélkül, megbánás nélkül. Tudtam hogy előbb-utóbb bekövetkezik. Csak egy régi emlék marad majd, olyan mint az apám. Talán tényleg ennyire genyók a férfiak. Minek egy egész disznót tartani egy kolbászért? Nemértem! Tanulnom kéne, koncentrálni még nem tudok. Majd holnap. Nemtudom hogy fog menni, de muszáj lesz. Erős vagyok! Kitartó! És nem rendíthet meg már semmi!

 

Bolond vers (saját)

Bolond vers

Bolond lennék, mert álmodozni merek?

Mi van ha nekem a világ csak az álmokkal kerek?

Sosem tudom, mi az ami igazán létezett,

Vagy mikor játszik velem játékot a képzelet.

Van valami, amire magamtól rájöttem.

Az egészben az volt a jó, hogy mindenen nevettem!

Számomra az érzelmek, az igaz, a csók szent!

Legtöbbjük szerint ezért vagyok eszement.

Mások számára korban kicsinyke lehettem,

Nem is tudják, mi mindenen keresztül mehettem!

Szerinted én sebezhető, kicsiny és bolond vagyok,

De én tudom, mindig megvédenek fentről az őrült angyalok!

Ez hát, ez lenne a magam ellen vívott harcom.

Talán ez is lesz az örök kudarcom,

De ha lesz olyan ember, akiért majd mindent feladok,

Csak mosolyog majd, és tudni fogja, akkor is bolond maradok!

Én ilyen vagyok

Rómeó Vérzik - Én ilyen vagyok

Eszembe jutnak néha,
Néha a régi percek,
Olyan, mint a szú a fában,
Itt bent perceg.
Egyszerű a kérdés,
A válasz mindig ennyi,
Kell ennél többet az asztalra tenni.

Mostmár tudom, itt van
Minden, ami kellett,
Légy ügyes holnap,
Találd ki, ki kivel lesz,
Meddig játszom veled,
Meddig leszek még,
Elindulok újra, csak tisztuljon az ég.

Ref.:
Akartam valamit, de nem értem el,
Nem küzdöttem tovább, hogy felejtsem el,
Szanaszét voltam, szanaszét vagyok,
Mégis, ha akarod én utat mutatok.
Itt bent az érben, még lüktet a vérem,
A testemet hajtja, én ilyen vagyok,
Nem kértem semmit, mit adtam csak annyit,
A véremben van az, hogy lázadok.

A jövőmet sejtem, nem bízok benne,
Álmomban ott állok veled szemtől szemben,
Látom magamat egy lány képében,
Ő belőlem van, bízhatok benne.(?)

Akartam valamit, de nem értem el,
Nem küzdöttem tovább, hogy felejtsem el,
Szanaszét voltam, szanaszét vagyok,
Mégis, ha akarod én utat mutatok.
Itt bent az érben, még lüktet a vérem,
A testemet hajtja, én ilyen vagyok,
Nem kértem semmit, mit adtam csak annyit,
A véremben van az, hogy lázadok.

Itt bent az érben, még lüktet a vérem,
A testemet hajtja, én ilyen vagyok,
Nem kértem semmit, mit adtam csak annyit,
A véremben van az, hogy lázadok.

Itt bent a véremben,
Lüktet a szívemben,
Itt bent a véremben,
Amíg érzem, hogy lüktet a szívem.

Itt bent az érben, még lüktet a vérem,
A testemet hajtja, én ilyen vagyok,
Nem kértem semmit, mit adtam csak annyit,
A véremben van az, hogy lázadok.

Itt bent az érben, még lüktet a vérem,
A testemet hajtja, én ilyen vagyok,
Nem kértem semmit, mit adtam csak annyit,
A véremben van az, hogy lázadok,
Hogy lázadok.

Egyedül

Hidd el, hogy jobb nekem így egyedül. Én nem bírom el, hogy csak perceket kérjenek el tőlem, és az egész utálatos életemet pedig rám hagyják.

Úgysemérted

Nem fogod megérteni, de a google fordító csodákra képes! :D 

Egy régi szlovák banda orbitálisan jó száma! ;)

ELÁN- Kočka

Básnik by povedal,
že máš oči ako súmrak nad milovaným mestom
A pusu - keď vystúpiš z autobusu
celá, celučičká ulica otočí hlavu
Postavu máš - hm,
s jej popisom by básnik asi nemal veľa práce,
povedal by len:zraniteľná a vyzývavá zároveň,
ako stvorená na materstvo a veci s tým súvisiace.

Minule, už ani neviem kde to bolo,
si zasa raz nahodila ten svoj pohľad
a posmešne zdvihla kútik
a všetci muži naokolo sa zatvárili
akoby sa v tej chvíli musel svet zrútiť
Básnik by povedal že je to mágia večnej ženy v tebe,
a žiadúca ako soľ v chlebe
Básnik by o tebe určite napísal veľkú
velikánsku básnickú zbierku - ak nie dve.

Ale ja som len úplne normálny cvok
a jediné v čom sa vyznám je rock
Píšem len muziku na každý deň
a tak ti to tu teraz zahrám a zaspievam
jednoducho ako viem
® Si kočka, si kočka, si kočka
A perfektne urobená
Si krajšia než obloha nočná
Než modlitba na kolenách.
Si kočka, si kočka, si kočka
A pre mňa si jediná z žien
v tom najhoršom pekle ťa počkám
Ak povieš, že ľúbiť ťa, ak povieš, že ľúbiť ťa,
Ak povieš, že ľúbiť ťa - povieš, že ľúbiť ťa smiem

Básnik by povedal, že si krajšia ako revolúcia
a mocnejšia ako cigaretové monopoly,
lebo jediný tvoj pohľad
je účinnejší a aj viac bolí
než vážna kampaň v médiach.
Naozaj, si presvedčivá
ako červené Ferrari
alebo ako socha, kniha, či pieseň,
keď sa podarí a básnik by o tom
všetkom napísal
tisíce krásnych slov.
Ale ja som len úplne ...
Si kočka, si kočka, si kočka
A perfektne vydarená
Si krajšia než obloha nočná
Než modlitba na kolenách.
Si kočka, si kočka, si kočka
Si všetko, čo na svete chcem
V tom najhoršom pekle ťa počkám
Ak povieš, že ľúbiť ťa,
ak povieš, že ľúbiť ťa
Ak povieš, že ľúbiť ťa
Povieš, že ľúbiť ťa smiem. 

Jókisláááány vagyok éééén

„Mindig is a roszfiúkra buktam. Nem értem miért maradtam akkor jókislány...“

Idézgetek/Izézgetek/Idézetek

-Szerinted megváltozhatunk  egyik napról a másikra? Leszokhatunk a szokásainkról, a könyveinket eltesszük, a ruháinkat a szekrény legalsó sarkába dobjuk, az ékszereket eltüntetjük a fiók mélyén, a barátainkat többet nem keressük, a zenét kitörüljük a mobilból, a képeket szétvágjuk. Szerinted meg lehet csinálni?

-Nem. Ez hülyeség. Nem tudnád. Vagy ha igen, akkor is csak egy álarcként viselnéd az „új“ önmagad. És annak ugyan mi értelme lenne?

-Hát...az emberek akkor boldognak hinnének.

-Ez lehet, te viszont nem lennél az.

-És az kit érdekel? Komolyan! Észre venné valaki ha egy nap csak úgy eltűnnék a világból?

-Igazad lehet. Ez senkit sem érdekelne. Tudod mit? Egyetértek. Le lehet szokni egy nap alatt mindenről. Csak egy mosolygós álarc, jó nagy akarat kell hozzá és egy erős gyomor ami képes a remény morzsáiból erőt meríteni. 

Rocker herceg

„Csak a boldog emberek tudnak nevetni.“olvasom, s közben mosolyra húzódik a szám. „Ugyan már“gondolom magamban „Nap mint nap nevetek. Mosolygom, vagy csak simán úgy teszek mint ha boldog lennék. Élek.... bár nem úgy ahogy én akarok. Élek elvárásoknak megfelelve, szabályok és falak között... lehet nevezni bárminek csak szabad életnek nem. Most is mosolygom, miközben gépelem a sorokat. Hát nem ironikus? Milyen szánalmas már leírni a saját szenvedésed, miközben most is egy álarc mögött bujkálsz, és igyekszed elfelejteni ki is vagy valójában. Néha sikerül, néha nem. Éjjel a legroszabb. Valamiért éjjel -mikor senki sem lát- nem birom viselni az álarcot. Egyszerűen nem megy. És olyankor szomorú vagyok. Igazán. Fura módon ez egy őszinte érzés, őszinte könnyek áradatát zúdítom a kispárnámra, és mikor reggel felkelek ugyanúgy mosolygom és nevetek. Vannak emberek akik kétszinűségnek nevezik ezt. Én lelki erőnek, de aztán... kitudja. Most akkor lehet találgatni persze... nekem ezek szerint minden mosolyom és nevetésem hamis. Ez nem igaz. Csak kb a 90 százaléka mű. A maradék 10 százalék -az őszinte mosoly- az pedig akkor, amikor rockot hallgatok és elfeledkezem róla hogy milyen nyomorult kis életem van. Néha fordul elő, tényleg ritkán. Becsülöm is minden pillanatát... Na jó. Ez hülyeség. A rock minden pillanatát becsülöm. Valamiért ez az egy amiről nem tudok leszokni. Nem cigizem, nem iszom, nem járok bulizni, nem káromkodom, nem járok feketében... mindenről leszoktam. De a rock zene nem megy. És néha, -mikor a tükörbe nézek- látom magamon a sok rózsaszín göncöt, az illedelmes külsőt, a márkás ruhákat amiket rámkényszerítettek... egy olyan lányt látok aki bár belül darabokra hullik, és én mégis észreveszem azt a halvány mosolyt a szája szélén, és nem ismerem fel. Ez nem én vagyok. Ez csak egy elcseszett rózsaszín világ, benne az elcseszett királylánnyal aki nap mint nap felmázolja magára a mosolyt, a boldogságot. Szánalmat érzek iránta és legszivesebben most azonnal felpofoznám. De nem teszem. lehiggadok, és ismét mosolyt erőltetek a számra. „Na így már sokkal ismerősebb vagy!“ jegyzem meg csak úgy halkan, és valamiért lélekben nyugalmat érzek. Mérhetetlen, csodás nyugalmat. Először azt hiszem, ez is csak egy álarc, aztán rájövök hogy magamat nem csaphatom be. Lélekben most is az az igazi vadóc rocker lány néz vissza rám a tükörből, koromfeketébe öltözve, szaggatott farmerban és szegecses pólóban. Nem mosolyog, de érzem belőle azt a soha el nem múló boldogságot. Mindenki bánatosnak hiszi, közben ő a világ legboldogabb embere. Nézem mit csinál, rá fog gyújtani. Tessék... Megmondtam. Szájába veszi a cigarettát, -a legolcsóbb fajta- és rám fújja a füstöt. Magamra ismerek. Ez vagyok én. Egy pillanatra még a cigi ízét is érzem a számban, de a mámoros pillanatnak vége. Kinyitom a szemeim, és újra a rózsaszín hercegnő néz vissza rám a tükörből. Ő újra előveszi a jól megszokott mosolyát, de a szemében mégis észreveszem a könnyeket. Mindenki boldognak hiszi, pedig belül benne már csak a rock és a szabadság reménye tartja halványan az élni akarás gondolatát. Letörli könnyeit, mostmár csak mosolyog. Szóra nyílik a szája és halkan ezt suttogja felém „Amíg szufla van benned, addig a mese is megy tovább! Ha akarod lehet egy rózsaszín királylányos mese, sablonos befejezéssel. De ha harcolsz, lehet egy élettel, kalandal megfűszerezett jókora koncert, ami ha befejeződik , majd vár rád valahol egy fekete rocker királyfi, szegecsekkel, hosszú hajjal, fel fog segíteni a motorra és te majd belerobogsz vele a naplementébe. A mese itt van. A mese benned él. Csak hinned kell, hogy egyszer valóra váltod!“

Bukott angyal?

A lány gondterhelten rogyott le a székre. össze volt zavarodva, senki sem hitt neki. az élet kegyetlenül tanította meg az átkokra. az átkokra, amit az emberek akarva akaratlanul is magukra zúdítanak. kezdte elveszteni a hitét. nem tudta mit csináljon. hiányzott neki a fiú, a csókja, az ölelése, az a biztonságot nyújtó háttér amivel a tudatában bárkivel szembeszállt volna. ismét vissza gondolt  a régi emlékekre, az együtt töltött boldog órákra a fiúval. csak vele tudott önfeledten nevetni. de a fiú cserben hagyta, nem vigyázott rá eléggé. pedig a lány szerette őt, teljes tiszta szívéből szerette. fájt neki az élet, fájt hogy elvesztette az egyetlen embert a világon akit igazán szeretett. de nem haragudott a fiúra. megbocsálytott neki mindent, csak egyszerűen úgy érezte egyedül van. teljesen egyedül. a pisztolyra nézett ami a földön hevert, de elhesegette az öngyilkosság gondolatát. majd eszébe jutottak a fiú szavai „a sírig szeretni foglak! amíg meg nem halunk, én addig vigyázok rád! kellesz nekem! te vagy a mindenem, nélküled már én sem lennék egész“ egyszer csak megharagudott. nem tudta pontosan kire, talán az egész világra. a fiú szavai csengtek a fülében, nem birt másra gondolni. egyre hangosabban és hangosabban hallotta az első mondatot. „a sírig szeretni foglak!“ a lány behunyta a szemét és igyekezett másra koncentrálni. a fiú szavai nem hagyták, egyre erőteljesebben halotta őket, akárhogy is próbált ellenkezni. „a sírig! a sírig! a sírig!“ A lány hirtelen felált a székről, a homlokán gyöngyözött a verejték. reszketett de senki sem tudta hogy félelmétől vagy a magánytól. lehajolt és erőteljesen megragadta a pisztolyt majd a halántékához nyomta. „csak megteszed. meghúzod a ravaszt és minden rendben lesz. már nem fog fájni semmi. gyerünk! csak tedd meg! a sírig szeretni fog, ő maga mondta...3.....2....1“ a pisztoly elsült. a lány teste erőtlenül esett a padlóra. igaza lett. az élet többé nem fájt neki. már az angyalokhoz tartozott...a bukott angyalokhoz....

Teázás

-Csak az a gond... hogy félek -súgta halkan, majd a párnába nyomta az arcát. Sikoltott egy hatalmasat, de a párna elnyelte a hangok egy részét.

-És mégis mitől? A halál nem fáj! Csak a halál előtti pillanatok fájdalmasak. Ha azt túléled -itt megált, és elgondolkozott. „Milyen ironikus!“ gondolta magában. -A halál előtti pillanatokat túlélni-monda hangosan. -Kész ponyvaregény -felnevetett, majd folytatta tovább- Nos, szóval ha túl éled azt a pár pillanatot, utánna már semmi sem fáj. Minden békés lesz, és csendes. Vagy koromfekete, vagy hófehér. Mindenkinél más. Csak nem szabad félni tőle!

-Azt hiszem féreértettél. Nem a haláltól félek. Hanem attól, hogy mi lesz, ha nem halok meg. Rokkant maradok, vagy teljesen felgyógyulok és bezárnak a gyogyóba?

-Ezen segíthetünk, hogy ilyenek ne járjanak a fejedben. Ha beveszed ezt -a táskájában turkált, majd kivett egy halványkék pirulát a dobozból- 100% hogy meghalsz. Na várj, forró vízzel hatásosabb. Hol is van a konyha?

-Hagyd... ne most kezd el teát főzni nekem! Csak add ide azt a szart, és hozz egy pohár vizet!

Láttam ahogyan felkel a székből, és kisétál a szobámból is. Én pedig ott maradtam, kezemben a „haláli pirulával“. Elgondolkoztam rajta, valyon komolyan ezt-e szeretném. Még utoljára végig akartam nézni a naplementét, ezért vártam egy kicsit. Mikor már teljes sötétség lett észrevettem őt ahogyan az ajtóban ál, két forró csésze teával és engem néz.

-Hé! Hát ez meg mi? Mióta nézel? -csodálkoztam el, és egy picit nehezteltem is rá.

-Aranyos vagy mikor idegeskedsz! -mondta huncutsággal a hangjában, majd folytatta -Kár lenne egy ilyen szépségért. Biztos hogy ezt akarod?

-Biztos! -vágtam rá határozottan

-Akkor tessék, vedd be az orvosságot és igyál rá egy kis teát. Utánna csak anyi a dolgod hogy lefekszel az ágyra, becsukod a szemed és vársz. Nyugodj meg kislány, én melletted maradok!

Fogtam a pirulát, bevettem a számba és egy kicsit habozva bár, de végül is lenyeltem. Elkapott a szomorúság de életem utolsó pillanataiban boldog akartam lenni, így odabújtam hozzá az ágyon. Segített is, mivel sikerült megnyugtatnia. Egyre jobban és jobban csukódtak a szemeim. Kimerült voltam, és fáradt. Aludni akartam, de tudtam, ha elalszom többé nem kelek fel. Minden egyes pillanatot ki szerettem volna használni. Észrevehette a zaklatottságomat, mivel csendben a fülembe súgta:

-Hunyd be a szemed! Itt leszek melletted! Én soha nem hagylak el! Hidd el, ha egyszer majd kinyitod, én akkor is ott fogok ülni melletted és boldog leszek hogy vagy nekem.

Engedelmeskedtem neki, és behunytam a szemem. Pár perc mulva már észrevehetően lassult a légzésem. Egyre ritkábban éreztem szükségét hogy levegőt vegyek. Még egyszer, utoljára látni akartam, a szemeit. Azt a gyönyörű, gesztenyebarna szempárt amit oly sok éjszakán át néztem. Minden erőmet öszeszedve, kinyitottam a szemeim. Megláttam őt ahogyan bevesz egy másik, sötétkék pirulát és teát iszik rá.

-Mit csinálsz? -rémülten kiáltottam, már amenyire volt erőm.

-A sötétkék gyorsabban hat. -nevetett fel, majd lefeküdt az ágyra, velem szemben.

Még utoljára megcsókolt, és elkezdett beszélni hozzám. Az életét mondta el, de csak az elejét értettem. Utánna már öszemosódtak a szavak, a hangok.... az élet a halállal. A végén már nem hallottam semmit. Az utolsó ép gondolatom az volt, hogy újra láthatom őt. Egy szebb, egy jobb, egy másik világban ahol majd gondok nélkül élhetünk. Talán.

Talán az én hercegem is...

A lány hófehér ruhában szaladt végig az utcán. Nem volt rajta sem cipő, sem kabát csak egy gyönyörű hófehér hosszú uszályos ruha. Úgy nézett ki akár a mesében a hercegnők. Csak egy dologban külömbözött tőlük. Neki már nem volt hercege. Sűrű hózápor közepette kikukucskáltam az ablakon. Akkor vettem észre őt. Csodálkozásom idegességbe csapott át. Nem ismertem a lányt. Soha életemben nem láttam, valahogy mégis éreztem mire készül. Láttam ahogyan egy pillanatra megáll. Elgondolkozott, majd egy bágyadt mosolyt küldött felém. Megdöbbentem. Nem tudtam hogy figyel, azt sem hogy észrevett. Pedig úgy volt. A szemei azt sugallták „nincs semmi baj! ne félj! egy újabb rosz nap, a rosz életben. majd elmúlik!“ Hirtelen ismét a földre nézett és futni kezdett én pedig gyorsan az ajtóhoz rohantam. Szinte feltéptem, majd kiléptem az utcára. Az arcomat megcsapta hűs szellő, a hó pedig ropogott a lábam alatt ahogyan a lány után futottam. Hosszú ideig csak követtem, ő pedig nem nézett hátra. Reménykedtem benne hogy nem vett észre, de tévedtem. Időközben a hó is elállt. A lány megált, és nekem sikerült beérni őt. Óvatos hangon megkérdeztem:

-Minden rendben?

A lány ki volt fulladva, látszott rajta hogy fázik. Reszketett. Nyújtottam felé a kabátom, de nem vette el. Egy hídnál voltuk. Tudtam mire készül. Vártam, hogy mondjon valamit, csak egy biztató szót, hogy nem teszi meg. Semmi.

-Kérlek maradj itt, az utat mostmár egyedül kell megtennem. -mondta halkan, de elszánt hangon.

-Ne! Ne tedd! Az élet szép csak hinni kell benne! Minden királylány után eljön a herceg és megmenti, csak ne tedd meg! Kérlek! -kiabáltam utánna

Nem fordult vissza, elindult a híd közepe felé. Akartam volna utánna idulni de egy láthatatlan erő mégis visszatartott. Ott maradtam, a híd szélénél és figyeltem a lány lassú lépteit. Elérte a híd közepét, körülötte minden csendes volt. A hó is szálingózni kezdett. Óvatosan a híd széléhez lépett, majd egy hűs tócsára tette gyenge kezét. A víz éppen hogy csak hozzáért bőréhez... Nem zavartatta magát. Egy ügyes ugrással már a korláton volt. Egyszer csak erősebben fúni kezdett a szél és a hó is sűrűbben esett. Alig láttam már a lányt a híd széléről. Szürkülni kezdett, ezért bekapcsolódtak az utcai lámpák. Ez egyik lámpa fénye alatt tompán láttam azt a könnynektől nedves arcot. Bíztam benne hogy nem teszi meg, hogy nem ugrik. A szél kifújta a hajából azt az utolsó csattot is ami egybetartotta a frizuráját. Búzaszőke hajába, és abba a hosszú, gyönyörű uszályos ruhájába is belakapott a szél. Nem vagyok benne biztos, de mindha mosolyogni láttam volna. A szél még erősebben fújt, a lány egy pillanatra megingott majd visszanyerte egyensúlyát. Megnyugodtam. Azt hittem ettől tovább nem megy, nem teszi meg. Nem teheti meg! Jóformán az egész élet előtte van. A lány felhevült teste nyugodni látszott. Le akart lépni a híd korlátjáról, vissza a biztonságot nyújtó talajra. Megkönynebbültem. Tudtam, ezek után már nem teszi meg. Elindultam felé, hogy segítsek lejönni neki a korlátról. Ekkor a szél irányt váltott és hátulról meglökte az amúgy is törékeny  testet. A lány pedig előreesett, egyenesen be, a habok közé. Esküszöm én sietni, rohanni akartam, sikítani és segítséget kérni. Nem tudtam. Csak áltam ott és néztem a hömpölygő vizet, rémült arcal. Vártam hogy a lány majd felbukik, de semmi. Elnyelte őt a víz. Hosszú uszályából egy pillanatra valami a felszínre emelkedett, de hirtelen ismét a víz alatt volt. Ekkor jöttem rá mit tett. Az égre emeltem tekintetem:

-Hol a csoda?! Meg kellett volna mentened, nem megölnöd! Az élet nem jó! Pedig te mindíg is azt tanítottad nekem hogy ilyenkor jön a vilámlás, az égzengés és a jó megmenekül! Minden könyvben, minden mesében...mindenben ilyenkor jön a csoda! -ordítottam bele az éjszakába, majd halkan hozzátettem: -A csoda... nem létezik igaz? Csak egy gyermeteg kis álca az egész az élet ellen...

Lerogytam a földre. Ki voltam fullava, kapkodva vettem a levegőt. Sírni kezdtem, hosszú idő után először. De most csak úgy záporoztak a könnyeim. Éreztem sós ízüket a számon. Még egyszer utoljára az égre emeltem tekintetem, majd hazafutottam. Azóta tudom, az élet mindíg halállal végződik. Csodák nincsenek. A mesék, a boldog vég amikor a királylányt megmeni a herceg, a szerelem... mind-mind csak egy hazugság hogy egy pillanatra elbújjunk az élet elől. Attól a naptól kezdve, nem hazudtam magamnak. Már nem hittem a csodákban... A királyfi mit ér, ha a halálba kerget? Akár azt a lányt, ott a hídon. Lehet hogy csak álom volt, lehet hogy valóság, de én azóta már nem várom a csodákat. Mert úgyis tudom, csodák csak a mesében léteznek....

A nap...

Eljött a nap. A ruhámat gondosan az ágyra fektettem, megigazítottam és csendben leültem a szoba sarkában lévő székre. Kinéztem az ablakon és láttam ahogyan a hó csendesen szálingózik beterítve az egész várost. Minden olyan szép, miden olyan gyönyörű, minden olyan mesébe illő. Vártalak, hidd el én nagyon vártalak! Egész nap csak az estére tudtam gondolni, a mi esténkre. Végre olyan hosszú idő után ismét átölelhetlek, megcsókolhatlak és te pedig az enyém leszel. Csak az enyém. Drámaian szerelmes korszakomat élem, így arra az elhatározásra jutottam idelye lehiggadnom egy kicsit. Leültem a zongora elé és játszani kezdtem. A kezem mintha csak magától játszott volna. Egyik billentyű után a másik következett, a kotta sehol. Meg is lepődtem magamon, hogy gyakorlás nélkül is ilyen jól játszom ezt a számot. Eltűdődtem a mai napon, és azon hogy mennyire várom az estét. Behunytam a szemem, és játszottam tovább. Egyetlen hangot sem tévesztettem. A zongora billentyűin úgy jártak az ujjaim mint valami profinak. Pedig nem vagyok profi, magamtól tanultam meg mindent. Egyszer csak abbahagytam a számot, de a fejemben tovább játszott a dallam. Feláltam és lassan körbetáncoltam a szobát. Boldogan. Amikor a szám a végéhez ért mosolyogva ültem a ruhám mellé. Idelye volt átöltözni és megrendezni magam. Már nemsokára itt leszel. Ahogy öltözködöm azzal a gondolottal kacérkodom hogy mi lesz az este után. Valyon maradsz még, vagy elmész? Nálad sosem lehet biztosan tudni. A csalódottság érzése próbált hatalmába keríteni, de nem hagytam neki. Élvezni akartam a veled töltött időt, hisz így is oly sokat vagy távol. Készen vagyok. Pontosan 8kor meghallottam a kapucsengőt. Tudtam hogy te vagy az, mégis félve nyitottam az ajtót. Majd megláttalak. Kint álltál a ház előtt, egy gyönyörű csokorral a kezedben. Én előre elterveztem hogy nem fogok idiótán viselkedni, nem égetem le magam előtted, de ahogy rámnéztél azzal a gyönyörű szempárral... Elfeledtem mindent. Rohantam hozzád hogy üdvözöljelek, te pedig karjaidba vettél és csóközönnel árasztottál el. Illedelmesen kinyitottad a kocsi ajtaját, én pedig akaratlanul is elmosolyodam. Tudtam hogy ezek után bármi történhet, te velem maradsz és egyek leszünk. Egy és egyész. Majd beindult a motor és szó nélkül elindultunk. Mind ketten mosolyogva. Hidd el én annyi mindet szeretnék ilyenkor mondani, de mikor a közelemben vagy beszélni is alig tudok. Vártalak! Már nagyon vártalak!

 

Mi a motor?

Hogy számomra mi a motor?

Egy életérzés.
Egy szerelem.
Egy szebb nap.
Egy boldogabb perc.
Egy vidámabb hely.
Egy őrültség.
Egy méreg.

A száguldás, ami idővel talán az életedet kéri majd az önfeledt pillanatokért 200 felett... de akkor is megéri! ♥